2008 08 havi archívum

Beszerzés. Tender. Pályázat.

2008 08 18

Elindítottuk a yabe új szolgáltatását, melyet részletesen ismertettünk már veletek egy korábbi blogbejegyzésünkben. Lényege, hogy vevőink ne maradjanak le a lehetőségekről, hanem részesülhessenek az adott pályázati forrás kínálta előnyökből.

Különösen fontos cégek és közhivatalok esetében, hogy beszerzéseik, beruházásaik tervezésekor számoljanak a pályázatokkal, és ezáltal plusz forrást tudjanak bevonni cégük, hivataluk számára. Ehhez mi segítséget kínálunk, partner tanácsadócégünk folyamatosan figyelemmel kíséri a tendereket.

Cégek és közhivatalok intézhetik beszerzéseiket rajtunk keresztül, megtámogatva annak a lehetőségével, hogy informálódjanak a pályázatokról és támogatásokról. Pályázati tanácsadás bevonása a tenderbe nagyon egyszerű. A tender feladásakor egyszerűen be kell pipálni a “pályázati lehetőség”-nél, hogy érdekel.

A lehetőség adott, csak élni kell vele. És hogyan néz ki egy pályázati tanácsadó cég tenderhez fűzött megjegyzése? Például itt meg tudtok nézni egyet.

Megváltozott a yabe, új funkciók

2008 08 06

A megváltozott. Számos új funkciókkal bővült rendszerünk, melyekről felhasználóinkat is értesítettük:

“Kedves Felhasználóink!

Először is szeretnénk megköszönni, hogy megtiszteltek bizalmukkal és regisztráltak a Yabe.hu tender alapú kereskedelmi portál rendszerébe.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy számos új funkcióval bővítettük szolgáltatásainkat, több lehetőséget és nagyobb mozgásteret biztosítva kereskedőinknek és vevőinknek a hatékonyabb kereskedelemhez.

Kereskedőinknek külön köszönettel tartozunk az árajánlatok leadásában mutatott aktív közreműködésért, és a portál szolgáltatásainak javítására tett építő javaslatokért, melyek segítségével egy dinamikus piacot hoztunk együtt létre.

Jó hír, hogy mostantól fokozottan érdemes az árajánlatokat rendszerünkön keresztül adni, mivel a keresletek 80%-a – az optimalizálásnak köszönhetően – a kereső portálokon keresztül jön (google, yahoo, live, stb.). Ennek az a direkt következménye, hatása, hogy a leadott árajánlatok nem csak a tender indítójának, a vevőnek fog szólni, hanem Mindenkinek! Egy online marketing felületet adunk a kereskedők kezébe, ami hatalmas előnyt jelent a versenytársakkal szemben.

Engedjék meg, hogy új fejlesztéseinket, híreinket röviden, címszavakban összefoglaljuk, melyek részletesen a hozzá tartozó blog bejegyzésekben olvashatóak:

  • Pályázati lehetőségről értesítés kérése tender indításkor. Bővebben >>
  • Tenderek megkülönböztetése magánszemély, cég és közhivatal szerint. Bővebben >>
  • „Ezen az áron én is akarom ezt a terméket” funkció. Bővebben >>
  • A tenderböngészőben megjelenítésre került, hogy aktív, vagy lezárt státuszú-e a tender.  Bővebben >>

Hamarosan:

yabe | Partnereink a versenyben.

Üdvözlettel:

Yabe.hu csapata”

Tanácsadás. Vállalkozásfejlesztés. | Partner a Versenyben.

2008 08 06

Önkormányzati és céges árajánlat kérések esetében, a vevő által szabadon választható opció, melyben tenderét egy pályázati tanácsadással és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó, nemzetközi hálózattal rendelkező partnercég véleményezi, felhívja a figyelmét a jelenleg, ill. a jövőben kiírásra kerülő pályázati lehetőségekre, támogatásokra.

Célunk, hogy a szolgáltatás által vevőink ne maradjanak le a lehetőségekről, hanem részesülhessenek az adott pályázati forrás kínálta előnyökből.

M27 ABSOLVO Consulting | Partner a Versenyben.

Három féle vevő a yabe rendszerében

2008 08 06

A jövőben megvalósuló fejlesztések megkívánják, hogy ne csak A vevő legyen, mint tender indító, hanem legyen három különböző fajta vevő.

A tenderböngészőben lehetőség lesz egyszerűbben információt szerezni arról, hogy ki indította a tendereket. Három megkülönböztető ismérv szerint soroltuk be a tender feladóját: Magánszemély, Cég és Közhivatal. A tender feladásakor ez kötelezően és értelem szerűen választandó.

„Ezen az áron én is akarom ezt a terméket”

2008 08 06

Mostantól lehetősége van regisztrált felhasználóinknak arra, hogy közvetlenül fel tudjanak venni kapcsolatot egy konkrét kereskedővel, aki konkrét tenderben, egy konkrét áron nyújt terméket vagy szolgáltatást. Ha egy konkrét tenderben a kereskedő által nyújtott termék vagy szolgáltatás ára szimpatikus és a vevőt azon az áron érdekli, nem szükséges új tendert indítania, hanem közvetlenül lehet felvenni a kapcsolatot a kereskedővel.

A kereskedő szempontjából azért jó ez a funkció, mert egy árajánlat adással lehet nem csak egy üzletet nyer, hanem többet is, hiszen nem csak a tendert indító vevőnek tudja eladni termékeit, hanem más érdeklődőknek is.

Ezen funkció feltétele, hogy a kereskedő az árajánlata megtételekor megadja, hogy másnak is el akarja adni azon az áron a termékeit vagy szolgáltatásait.

A vevő számára akkor elérhető ez a funkció, ha a tender - amelyben szereplő ár szimpatikus – már lezárt legyen.

Tender aktív, tender lezárt

2008 08 06

Megjelentetésre került a tenderböngészőben, hogy mi a státusza egy adott tendernek. Ez idáig csak a tender részletes adataiban tudta a felhasználó megnézni, hogy futó tenderről, vagy lezártról van-e szó. Mostantól a tenderek listájában is lehet látni, hogy mi a tenderek státusza. Ha a tender lezárt, az azt jelenti, hogy lejárt a határideje, vagy a vevő lezárta a tenderét. Minden ellenkező esetben a tender aktív.

Logó és elérhetőség megjelenítése

2008 08 06

Kereskedők számára szeretnénk kedveskedni ezen új funkcióval, melyben adatlapjuk szerkesztésénél feltölthetik céges logójukat, árajánlat adásakor pedig megjelentethetik azt. Opcionális a funkció, a kereskedő döntheti el, hogy mely árajánlatához szeretné megjelentetni elérhetőségét és logóját.

/Az adatlap szerkesztésénél van lehetőségetek a logó feltöltésére/

/Ha be van pipálva, cégneveddel és logóddal fog megjelenni árajánlatod/

Reméljük ez a funkció is el fogja nyerni a tetszéseteket! Nagyon sok vásárlási szándékú vevő jön kereső oldalakról, melyek konkrét tenderekre mutatnak. A kereskedőnek reklámot, ingyenes megjelenést jelent. A vevőnek pedig könnyebb tájékozódást, és akár fontos befolyásoló tényezőt.

Mizu veled Yabe?

2008 08 05

Első média megjelenésünk óta -  a hwsw.hu számítástechnikai portálján - fellendült honlapunkon a kereskedelem. Rengetegen csatlakoztak hozzánk, kereskedők és  vásárlók egyaránt. Napi rendszerességgel érkeznek hozzánk különböző tenderek, melyekre mindig újabb, és újabb kereskedőket invitálunk. Ezzel bővítjük az árajánlatok mennyiségét, így alakul ki a tényleges verseny.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk cégektől, akik üzleti beszerzéseikhez rendszeresen használják szolgáltatásainkat.  Tökéletesen működik a tenderezés nagyobb megrendeléseknél is. Említenék pár példát a sok közül:

  • üzleti ajándékok megrendelése és emblémázása több ezres tételben
  • több laptop vásárlása egyszerre, az irodai alkalmazottak számára
  • házak, lakások nyílászáróinak teljes cseréje
  • kertesházak utólagos szigetelése
  • autók, motorok vásárlása, akár a régi jármű beszámításával is

Fejlesztéseinknek köszönhetően szélesebb körben tudunk érvényesülni az online piacon. A tenderekhez, most már dokumentumokat, képeket is lehet csatolni, így átláthatóbbá, színesebbé tettük felhasználóink számára  szolgáltatásunkat.

Hamarosan újabb funkciókkal jelentkezünk.


© 2007-2010 Yabe